Selmecbánya - ahol a magyar bányászhimnusz született

Selmecbányán keletkezett a híres bányászhimnusz, amely az egykori Magyarországon mindenütt elterjedt a magyar bányászok között. A hagyomány szerint már a régi rómaiak is bányásztak itt, és Szent István első magyar király is selmeci ezüstből verette dénárjait. Első írásos emléke 1217-ből való. II. András Tirolból és Türingiából telepített ide bányamunkásokat. A tatárjáráskor feldúlták a várost és bányáit. IV. Béla királyi kiváltságokat adományozott a városnak, szabad királyi város voltát tükrözi a város címere a várfallal, toronnyal, bányászkalapáccsal és a mindezt két oldalról közrefogó gyíkokkal (a bányászbabonák szerint a kincsek őrzőivel). A bányászat Selmecbánya oktatását is befolyásolta. Itt alapították meg a világ első olyan egyetemét, ahol a bányászatot, mint tudományágat oktatták. Számos technológiai újítást itt használtak és vezettek be először, nem csak a Magyar Királyságban, de közülük sok Európában, mi több, világviszonylatban is újdonságnak és egyedülállónak számított. Az “Ezüstváros” a 18. századra bányászati központ, és az egyik legvirágzóbb települése Európa ezen részének. 1782-ben Magyarország harmadik legnagyobb városának számított Pozsony és Debrecen után. A város meseszerű fejlődése azonban nem tudta túlélni a 19. századot. A bányák lassan kimerültek, Selmecbánya gazdasága hanyatlani kezdett. A város 1918-tól Csehszlovákiához tartozott, amit a trianoni békeszerződés 1920-ban megerősített.

Selmecbánya (szlovákul Banská Štiavnica) ma város Szlovákiában, a Besztercebányai kerület Selmecbányai járásában, a járás székhelye.